RSS

Ahadis, és a testvériség harca #2: A Vég kezdete

írta: Killah ; 2010.06.13. 23:23

HÍREKÉRT TEKERJ LEJEBB!

A folytatás itt van! így részeket fogok mindig kiadni, ez nekem jobban fekszik, mintha egy sorozat lenne. Zevir az epilógus, a bezetés, a Sorozat címe pedig "Ahadis, és a Testvériség harca" Direkt a legizgalmasabb résznél szakítottam meg :D

 

… Miközben Ahadis eljátszogatott a cicákkal, a Vihar Fiai is készültek arra hogy vissza szerezzék az elvesztett jelentést. Ha a Testvériség kezében marad, és megfejtik a titkos írást, akkor a Vihar fiainak befellegzett, hisz mindent megtudnak róluk. Ez a klán főleg törpökből áll, és Vithar-t tekintik istenüknek. A Testvériség viszont elég kevert, sok féle faj található náluk, Elf, Ember, Törp. Miközben ez a két klán szerveződött, nagyobb gondok is kibontakozóban voltak. Mortis a halál istennője, a túlvilág királynője, hatalmas élőholt sereget toborzott zászlói alá, hogy áldozatokat szedjen, és az áldozatok vérével felélessze férjét Gallean-t, hogy együtt uralkodjanak a holtak fölött. Mellette áll Bethrezen, az átkozottak istene, a Pokol királya. Démonjai, és elborult elméjű emberei készen álltak arra, hogy halott társaik mellett végre elfoglalják eme földeket, amik rég még a kárhozottakhoz tartoztak. Pár száz évvel ez előtt, egy ismeretlen férfi és maroknyi serege űzte ki innen a kárhozottakat. Mindenki csak a „Fehér Mágus”-nak szólította. A Mágus eltűnt a hatalmas csata után, azóta nem látta senki.

Miután Ahadis legyőzte az oroszlánokat, Maero elfogadta őt. Másnap lóra ültette, és elküldte járőrözni, nehogy a Vihar Fiai a tudtán kívül csapdát állítsanak, és letámadják a Testvériség szállását.

  • Uram, jó ötlet volt elküldeni egyedül? - kérdte Maero-t a Sámán.

  • Ez lesz az utolsó próbája Sámán, ha ezt is túléli, ő is valódi testvérünk lesz.- válaszolta.

Ahadis nyugodtan lovagolt a kijelölt úton, mikor törpöket pillantott meg, akik Vihar fiai medált hordtak. Döntenie kellett. Vagy harcol, vagy szól a többieknek. Pillanatok alatt eldöntötte hogy jobb ha megfordul, de azt kívánta azonnal, hogy inkább ne tette volna. Hatalmas fekete felhők közeledtek, az égen csont sárkányok és démonok repültek, pusztulást hozva maguk után. Ahadik elkezdett vágtatni ahogy csak bírta a lova, de egy Nekromancer megölte a lovát. Felállt és harcolni kényszerült. A közeli erdőből a fák közül rohamozó csontvázak, és halál lovagok özönlöttek felé, mögöttük pokol fajzatok, és már nem embernek nevezhető őrültek rohantak. Ahadis előkapta két kardját, és felkészült arra hogy ő is csatlakozzon a kárhozottakhoz, hisz ki általuk hal, általuk éled újra. Ahogy az első halál lovasok elérték, 2-3mat le is vágott pár kecses mozdulattal, és mikor adrenalintól felpörögve folytatta volna a többivel, azok újra felálltak, és harcra készek voltak.

  • Ah, a holtakat nem lehet megölni! Ezek nem emberek, se méreg, se fegyver nem hat rájuk. Valamit ki kell találnom! - Mormogta Ahadis.

Akárhogy harcolt, nem ért vele semmit. Egyet levágott, kettő jött. Vonszolták magukat utána, harcoltak, nem törődve semmivel. Ahadis folyamatosan hátrált, és egyre közelebb jutott a relytek helyhez, ahol már szintén dúlt a harc. A kis számú Varázsló, és alkimista mit sem ért ekkora sereg ellenfél ellen, és mind elvesztek, a harcosok pengéi nem fogtak a csonton, és a fejvadászok mérgei mit sem értek az ellen kinek nincs vére. Nagy része a testvéreknek futásnak eredt, Ahadis pedig utánuk. Kis csapat gyűlt össze kicsit távolabb a tábortól, a Sámán, Maero, Ahadis, és 15 fejvadász volt harcképes. A Vihar fiai támadói is keserves csatába kezdtek a Holtakkal, és egy törp rohant a Testvérek felé.

  • Maero! Én vagyok az, Theun!-szólalt fel a törp, aki a Vihar fiai vezetője volt.

  • Argh! Te féreg mit akarsz tőlünk?!

  • Tudom, hogy nagy benned a düh, de eljött az idő amit Vithar jósolt! „S legnagyobb ellenséged lészen majd legnagyobb barátod.” Együtt kell legyőznünk ezeket az átkozottakat! Külön nincs esélyünk.!

  • Igaza van mester – szólalt fel a Sámán.- össze kell fognunk.

  • Hát legyen! De esküszöm, ha átversz nem kíméllek meg!- Szólt Maero.

Így hát egyesítették erejüket, hogy megállítsák a halált, ami egyenes feléjük száguldott...

     

 

8 hozzászólás :

A bejegyzés trackback címe:

https://killahokorsegei.blog.hu/api/trackback/id/tr392079612

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TJC43 · http://www.pcbk.blog.hu 2010.06.16. 22:33:28

Szerintem is nagyon jó volt.Amm kivettél a linkblogból? :(

Killah · http://killahokorsegei.wordpress.com/ 2010.06.16. 22:36:29

Lehet hogy az átállásnál volt gond, a lentibe még bent vagy, oldalra is visszaraklak gyorsba

TJC43 · http://www.pcbk.blog.hu 2010.06.18. 09:05:40

A lentibe nem vagyok benne...

MetalBogyó · www.reavensworkout.blogspot.com 2010.07.30. 09:38:31

Na, ezt is elolvastam, nagy nehezen, és megjött a kedvem az írogatáshoz :)
Amúgy,tetszik ez az epikus stílus...nagy háború, stb, csak nem teljesen tisztázol mindent, vagy kihagytam egy részt =P
Mindenesetre azért van hová fejlődni...de hozok egy példát is:
"...hogy áldozatokat szedjen, és az áldozatok vérével felélessze férjét Gallean-t,..." lehetett volna itt, ,,hogy áldozatokat szedjen, és azok vérével felélessze férjét Gallean-t..."
Ez csak egy jó tanács, mindenesetre várom a folytatást, csak így tovább:)

Killah · http://killahokorsegei.wordpress.com/ 2010.07.31. 00:31:03

@bizzyD: Köszi a tanácsot, és a biztatást! Arra kíváncsi vagyok hogy mit nem tisztáztam hogy kitudjam javítani! A következő rész úton van :)

Petyaxd 2010.08.03. 15:36:34

Szerintem folytassad , érdekes a sztori :)

MetalBogyó · www.reavensworkout.blogspot.com 2010.08.08. 13:33:31

@Killah: Hát pl arra gondolok, hogy a háború előzményei. az oké, hogy el akarják foglalni a földet(vagy bármi mást), csak kicsit bővebben, mondjuk a vezérek életéről, stb. tökéletesen bele lehet szőni egy történetbe :)

@Gucs: Ez érdekesen hangzik. Nekem sajnos a nevekre nem terjed ki a fantáziám, szóval keresgélek a neten. De ez a paintes megoldás ötletes, én is kiváncsi vagyok rá:)És igen, egyetértek, faszántos a történet, meg a nevek is
...csak ne ilyen kis darabokban, könyörgöm:)

Keresel valamit?

Az alábbi form segítségével kereshetsz a site-on:

Így se? Értesíts egy kommentben, hogy utánajárhassunk!

süti beállítások módosítása